50 órás közösségi munka
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelési törvény) a korábbinál nagyobb figyelmet fordít a nevelésre, ezért szerepel benne az, az előírás, amely az érettségi bizonyítvány kiadását 50 óra közösségi szolgálat teljesítéséhez köti minden magyar tanulónak. Ez azt rögzíti a jogszabályi szinten, hogy az érettségi nemcsak szellemi, tantárgyi tudást mér, hanem azt a pedagógiai célt is, hogy a szociális készségek, a társadalmi érzékenység kimunkálása is szükséges ahhoz, hogy valaki érett legyen, és a középiskolai tanulmányait befejezze.
2014-ben, nyáron már óvodánk is részt vett ebben az 50 órás közösségi munka teljesítésének segítésében.
13 középiskolás fiatalt fogadtunk, akik 5 középiskolából érkeztek. Napi 3 órában tevékenykedtek, és vettek részt a nyári óvodai csoportok életében.
Mesét olvastak a gyerekeknek, néptáncoltak, szintetizátoron gyermekdalokat játszottak, sport vetélkedőt szerveztek, fociztak az ovisokkal, számítógépes játékokat mutattak meg, sétákon segítettek, játszottak a gyerekekkel, gondozási teendőkben segítettek.
Az óvodás gyermekek örültek a nagyobb gyermekeknek, akik szívesen végezték a közösségi munkát.
A következő években is lehetőségük lesz a fiataloknak óvodánkban ilyen közösségi munkát végezni, és nemcsak nyáron, hanem, nagyobb rendezvényeinken is tudnak segíteni.
Ballabásné Somkuti Anita
óvodapedagógus
közösségi munkát végzők mentora