BEMUTATKOZÁS

Óvodánk, településünk központjától megközelítőleg 2 km-re található, a települést átszelő tranzitút mellett helyezkedik el.

Bár innen nézve is impozáns komplexum, valódi szépségét akkor tárja fel, ha külső épületei mögé tér be a látogató. Nyolc csoportszobánk közül kettő az udvari parkoló felől, további hat pedig a belső udvarról közelíthető meg.


Története közel hetven éves múltra tekint vissza. A település területén szétszórtan – három épületben folyt a nevelő munka egészen a 2010-11-es tanév kezdetéig, amikor átadásra került új, a mai kor igényeit mindenben kielégítő, modern óvodaépületünk.

Az építkezés helyszínének kiválasztása az oktatás, nevelés szellemével áthatott –mi úgy érezzük, ennek felszentelt – területre esett, ahol csaknem egy évszázadon keresztül iskola működött. Az itt dolgozó munkatársaink közül jó néhányan e falak között végezték el az általános iskolát. A kertünkben található árnyat adó fákat még ekkor – kisdiákként – ők ültették el tanítóikkal közösen. Természetes, hogy érzelmi kötődésünket ezek az emlékek csak tovább erősítik intézményünk felé.

Tágabb környezetünk páratlan szépségű, hiszen udvarunk végében található a Holt-Tisza annak gazdag növény- és állatvilágával, amely folyamatos látogatásokra, felfedező kalandtúrákra csábítja gyermekcsoportjainkat és az őket nevelő felnőtteket.

Ezen adottságok mellett jelentős önkormányzati, alapítványi és szülői támogatással olyan igényes környezeti kultúrával és funkcionális eszközparkkal rendelkező külső környezetet, játszóudvart sikerült kialakítanunk, ahol gyermekeink biztonságos, esztétikus környezetben, változatos lehetőségeket biztosító mozgásfejlesztő játékok között tölthetik óvodai életük jelentős részét.

Az épületkomplexum nyolc gyermekcsoportnak ad otthont. Csoportszobáink, tornaszobánk és kiszolgáló helyiségeink jól felszereltek, a mai kor igényeinek mindenben megfelelők.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás